Gazdasági megfontolások

a) éhezés

Sok ember azt hiszi, hogy a föld nem rendelkezik elegendő forrással ahhoz, hogy mindenkit tápláljon. "Nincs elegendő termőföld," mondják.
Ez nem igaz. Van elég termőföld. A baj csak ott van, hogy mire használják azt. Az egyik jó példa erre Brazília. Brazíliában hatalmas szarvasmarhacsordák foglalják el a legtermékenyebb földterületek nagy részét, míg a lakosság hatvan százaléka alultáplált.
    Ismerős helyzet. Sok fejlődő ország arra kényszerül, hogy saját földjét olcsó marhahús előállítására fecsérelje, melyet aztán a Nyugat felemészt. Az ilyen importált hús java részéből hamburgert készítenek, ezért ezt a jelenséget "hamburgerizációnak" nevezik. Ennek a hamburgerizációnak az eredménye manapság nem is áll olyan messze Jonathan Swift 18.sz.-ban tett keserű-szarkasztikus indítványától, miszerint a gazdagoknak meg kéne enniük a szegények újszülötteit, ezzel egyszer s mindenkorra megoldván az éhezés problémáját.
És hogy mi közünk nekünk mindehhez? Hazánkban is gombamód elszaporodtak a hamburger-árudák. És mint vásárlók, részesei vagyunk az erőszaknak. De hogy változtassunk a dolgokon, először is ismernünk kell a tényeket.

A tények megdöbbentőek és egyszerűek. Hússal sohasem fogjuk tudni jóllakatni a világot. Ez gazdaságilag lehetetlen. És minél több húst eszünk mi magunk, annál kevesebb étel lesz a többieknek.
A tenyészállat nem más, mint egy gép - egy olyan gép, amelyet az ipar arra használ, hogy a növényi proteint állati proteinre változtassa. Az állatok gépnek szánalmasan kevéssé hatékonyak. Minden kilogram hús protein előállításához húsz kilogram növényi protein szükséges. Húsz kilogram, amely emberi eledel is lehetett volna. Húsz kilogram, amely valakit megmenthetett volna az éhhaláltól. Szégyenletes pazarlás.
A következő táblázat azt ábrázolja, hogy mennyire gazdaságtalan "gépek" az állatok.

Ez a rendszer azért annyira gazdaságtalan, mert megpróbáljuk (szemmel láthatóan sikertelenül) áthágni a természet egyik legalapvetőbb törvényét. Ez az a törvény, mely többek között azt is elmagyarázza, hogy miért ritkábbak viszonylag a ragadozó állatok, mint a növényevők.
A természetben minden élőlény táplálékul szolgál egy másiknak. Sok olyan állat van, amely olyasmivel táplálkozik, amiben a föld bővelkedik (pl. füvet legelő nyulak). Ellenben csak viszonylag kevés olyan ragadozó állat van, amelyik ezekkel az állatokkal táplálkozik (pl. nyúllal táplálkozó róka). Ha az egyensúly megbomlik, és a rókák hirtelen elszaporodnak, akkor nem lesz elég nyúl, hogy jóllakjanak. Így hát éhezniük kell, amíg a helyes egyensúly ismét fel nem áll.
Tehát ha az ember főként húsevésre teremtetett volna, akkor csak néhány lenne belőlünk, és egymástól jókora távolságra laknánk. De nem így áll a helyzet. Az ember nem húsevő lény, és túl sokan vagyunk ahhoz, hogy húst együnk. Mégis figyelmen kívül hagyjuk a természet törvényeit. Ennek az eredménnye az éhezés.
Számítások szerint ha a nyugati világ embere csak ötven százalékkal csökkentené húsfogyasztását, az elegendő gabonát szabadítana fel ahhoz, hogy megmentsen két olyan embert, aki egyébként éjhen halna. Ha a húsipart csak tíz százalékkal sikerülne visszaszorítani, az ezáltal megtakarított gabonával hatvan millió embert lehetne jóllakatni.
 A nagy filozófus, Socrates figyelmeztetett, hogy ha az emberek elkezdenek húst enni, akkor több legelőre lesz szükség.
- És a földterület, amely elég volt, hogy lakosait eltartsa, most túl kicsiny lesz, és nem lesz elég? - Kérdezte Glaucont, aki azt válaszolta, hogy ez így igaz.
- Akkor hát háborúzni fogunk, Glaucon, nem?
- Minden bizonnyal, - válaszolta Glaucon.

b) környezetpusztítás- és szennyezés

A szegények, az alultápláltak és az éhezők nem a kizárólagos áldozatai ennek az erkölcstelen ügynek. Közép-Amerika hatalmas erdeit a hús-mágnások baltái pusztítják - az elmúlt harminc évben az erdők több mint hatvan százaléka eltűnt. Hiszen a marhacsordáknak legelőkre van szükségük...
És a madarak is elpusztulnak. Lakóterükkel számuk is rohamosan csökken. A tudósok szerint ez a kártevő rovarok elterjedését vonja majd maga után, melyeket azelőtt ezek a madarak kontrolláltak.
Más országokban sem jobb a helyzet. Ausztráliában például 300.000 vadlovat mészároltak le az amerikai húsmágnások parancsára, mert azok szerint a lovak esetleg betegséget ragaszthatnak a tenyészmarhákra. A mészárlás olyan méretű, hogy helikopterekből ontják a golyókat a vadlovakra.
Egy másik ár, amelyet a húsért fizetünk, a környezet szennyezettsége. A vágóhidak szennyvize a folyók szennyezettségének fő oka. Egyre szembetűnőbb, hogy a föld vizei nemcsak egyre inkább szennyezetté válnak, de hamarosan ki is merülnek, és ebben komoly szerepe van a húsiparnak. Georg Borgstrom szerint a haszonállatok tartása és feldolgozása tízszer annyira szennyezi a környezetet, mint a városok, és háromszor annyira, mint a gyárak. Paul és Anne Ehrlich "Lakosság, források és környezet" című kiadványukban rámutatnak, hogy míg 1 kg gabona termesztéséhez 60 l vízre van szükség, 1 kg hús előállításához 2500-6000 l víz szükségeltetik -- egy nagy baromfifeldolgozó vállalat az Egyesült Államokban százmillió gallon vizet használ naponta, annyit, amennyi ellátna egy 250.000 főt számláló várost.

c) konklúzió

Ez néhány olyan alapvető dolog, amelyről tudnunk kell. Az igazság fáj, jobb szeretünk nem hallani róla. A televízió éhezésről szóló kísérteties képsorai láttán könnyebb a politikát, a korrupt kormányokat, a tudatlan földműveseket vagy a nemzetközi pénzügyeket hibáztatni. De ezzel csak kibújunk a felelősség alól.
Az elkerülhetetlen igazság a következő: minden adag hús, amit megeszünk, öt nem-húsevő embert lakathatott volna jól. Minden gyermek, akit húsevésre nevelünk, ötször annyit emészt fel a föld rendelkezésre álló élelmiszerkészletéből, mint vegetáriánus társa.
Rajtunk múlik.